Ez az egész Live-os mizéria már azelőtt is bögyömben volt, de hát még mindig alul tudták magukat múlni. 2007-ben volt már róla szó a blogomban >> Degenerált Live messenger << néven, hát azóta sem nőttek vissza neki azok az elhajt agysejtek :(

Nem tudom hány napja véglegesen elbúcsúzhattunk a 8.x-es szériától, és beköszöntött a pokol újabb bugyra, a 2009. A fél éves telepítési fázis után egy ronda, ocsmány és lassú dögöt kapunk, ami cseppet sem kicsi, és cseppet sem készséges. Alapból elég irritáló, hogyha egy messenger firssítésre nyomok, akkor miért kell az egész csomagot hoznia, és aztán kivennem a pipákat, hogy mi nem kell. Jó, pár másodperc és meg van az ember, de úgy őszintén sosem tudhatod, hogy ez a szar mit szed le a netről… először kezdte a telepítők leszedésével, aztán a a telepítől telepítésével, majd végre telepítette a messengert. Közben jópár komponens izgatottan kívánkozott a netre, egyre cifrább nevekkel és egyre gyanúsabb helyekről. Amiről találtam leírást a neten, hogy mégis micsoda, azt engedtem, a többi ment a levesbe. Végre meg lett az új messenger, és úgy indult el, mint egy kényelmes, pitesütögetős 80 éves mami. Ugye a kinézetét nem kell tárgyalnom, túlzottan hajaz az új windowsokra, tehát rusnya. Nem szeretem ezeket a ronda dizájnokat, és a felesleges áttűnős effektusokat, mert csak lassítják ezt az amúgy sem a gyorsaságáról híres „fantasztikus” programot. Aztán még izgalmasabb dolgokat eszközöltek rajta. A megjelenítő képek a párbeszéd ablakoknál átkerültek a bal oldalra, és nem adtak lehetőséget arra, hogy visszaállítsuk őket az eredeti jobb oldalra. Köszi, puszi fiúk. Másik, hogy miért vették ki a szöveg méretének növelését? Most már csak a saját betűméretemet tudom állítgatni, viszont azt nem, hogy ha esetlegesen a beszélgetőpartnerem ultra pici betűkkel ír, főleg valami jó dőlt betűtípussal, akkor az övét is növeljem…
Átvariálták a képmegosztást… vagyis, eddig hogyha nyomtál egy printscreent és csak bemásoltad az ablakba, simán át tudtad küldeni. Nah most valami fotómegosztás van, ami irtó gagyi.

De persze a karakterkorlátot az istenért sem vették volna ki… a Plust meg nem fogom leszedni. Nem kell még több szemét a gépre. Komolyan megfontolandó, hogy hagyni kéne a jó fenébe az egész programot, de most azok a webes alternatívák nem tetszenek, a pidgin még ennél az újnál is jobban leterhelte a CPU-t, szóval most vagy lenyeli ezt az ember, vagy mehet a fenébe.

Volt egy időszak amikor egész sok hírt cikkeztek róla a bulvár online magazinok, aztán elhalt az egész „nagy” hype. Ugye Guy Ritchie rendezi az új Sherlock Holmes filmet, Robert Downey Jr.-ral és Jude Law-val a főszerepben. Aztán még van egy bő hónap, karácsonykor lesz kint a mozikban. Kidobtak pár posztert, de őszintén…. MIAZISTENEZ?! Az első, a darkos még jól nézett ki, sőt azért a hírek ellenére reményekkel töltötte el az embert, de aztán zuhanórepülést produkáltak a nagy agyak… szegény Holmes úgy néz ki ezzel a hajjal, mint valami… valami… áh, inkább nem mondom… Így nem lehet komolyna venni. Watson egy fokkal jobb, de aztán a végső poszteren ő sem úszta meg. Szörnyű. És ez egy végső poszter a filmhez. Reméljük a poszterek és a film nincs egymással egyenes arányban…

Az első meg a végső között karis képeket dobtak ki, a főbb karakterekről, tehát Holmes, Watson, Irene Adler, meg Blackwood.

(Kicsit zavaró lehet, hogy a képek nem sorrendben vannak… szóval a sima, fekete az első, az alatta lévő a végső /ugye, hogy szörnyű?!/, ez alatt pedig a Holmes meg Watson karakteres plakátok. Adlert meg Blackwood-ot nem tettem be, akit érdekel, rákeres a csodás Gúgliban.)

Amúgy így elnézve a végsőt, vajon Holmes minek áll ilyen jóságos, kissé papos beállással? Komolyan mondom, az az elől összekulcsolt kéz, meg ez a fej… mint valami zakkant hittérítő… mögötte Watson meg cuppog… az angyalka meg az ördög…

Azon filóztam, hogy lecseréljem-e ezt a mostani dizájnját a blognak. Már vagy júniustól ő feszít itt. De nincs semmi jó ötletem az újat illetően, szóval valószínüleg maradni fog. Legalábbis addig, ameddig nem száll meg az ihlet.
Átfutva a korábbi munkáimat, egyértelműen látszik, hogy annak idején, elég sokat fordítottam a „képi háttérnek”, sok photoshop, színes, tarka, etc, mostanában meg pont az ellentéte, totális minimalizmus.

Utálom azt olvasni egy blogban, hogy „jaj, nincs kedvem blogolni / kiveszett belőlem az inspiráció / tök felesleges, úgy sem olvas senki / kinőttem / van fontosabb dolgom is / már nincs miről írnom” etc, sőt rühellem. Még inkább amikor ezt havi, kéthavi rendszerességgel megismétlik. Így aztán tényleg elmegy a szerencsétlen olvasónak a kedve ahhoz is, hogy a közelébe szagoljon, pedig általában jó dolgokat írnak le, még a panaszkodásukból is lehet tanulni, illetve mérlegelni, meg az egyetemes bejegyzéseket kifejezetten szeretem, amikor valaki a tanulmányairól ír, hogy hogy tetszik neki a suli, vagy hogy nem, milyenek az órái, az adott blogger meg tök unalmasnak és vontatottnak érzi. Aztán megy a huzabona, hogy jó, abbahagyom, de jön öt hozzászólás, hogy ne, és akkor jó, nem hagyom abba. Nyá.

Amúgy én is rég vetettem pixelekbe a napjaimat, vagy legalább a gondolataimat, de az elmúlt időszak egy ragadós babpasztához hasonlít, nehéz szétválasztani a napokat. Túl vagyok életem első egyetemi zh-ján, ami Fonetikából esett meg és mindkét része 5-ös lett (na, egy picit fényezem magam :D amúgy büszke vagyok magamra, mert féltem tőle, és mégis legyűrtem 8) ), volt már Hiragana-Katakana tesztem is, sőt lassan nyelvtani is, meg Kanji teszt is X”D Gyűlnek a munkák, a beadandókról nem is szólva :D Mégis, szerintem egész tempósan eltelt az idő szeptembertől kezdve. Egyre vészesebben közelít a vizsgaidőszak.

A sulit nagyon szeretem, az óráimat is többé kevésbé, bár, örülnék több japános órának :(

Most épp be akar horpadni a hátam, nagyon fáj, pedig már mindenhogy próbáltam csillapítani. A billentyűket meg folyton félrenyomom, mert már nagyon lekoptak és nem látom melyik melyik… Az a, s, e, r, t, i, o, y teljesen és a z, d, g, l, n, m-nek sem kell sok.

.. és ezért lesznek furcsák. Na, de vannak olyan emberek is, akik normálisak, mégis furcsának látjuk őket! (micsoda univerzális és meglepő leegyszerűsített bölcsességek)
Azt már régóta tudom, hogy relatíve nagy a fantáziám, és néha a levegőben kalimpál, jó messze a talajtól, de ma majdnem kajakra elvigyorogtam az orrom alatt. A saját hülyeségemen. Általában ha hazafele tartok és épp gondolkozok, néha szoktam hülye fejeket bevágni, meg vigyorogni, mint a tejbetök, de ez most a hajnali órákban történt, és az állomáson, miközben vártam a vonatra.

Olvasom tovább »